Do you remember when we fell in love?
::1.rész:: New York 1985.július 3. 07:39
Reggel sietve vettem fel az iskolai egyenruhám (http://www.imagebam.com/image/b89df437702541 ) majd a hajam fogtam össze lófarokba, bepakoltam a táskámba és lesiettem a földszintre.
- Jó reggelt mama – köszöntem anyánk majd adtam neki egy puszit
- Jó Reggelt, megint késésben vagy Ella – mondta mérgesen majd a kezembe nyomta az uzsonnás táskám
- Tudom anya és köszi, de most rohanok mielőtt teljesen elkések – vettem el egy almát majd kisiettem a házból egyenesen az iskola felé, sajnos nem volt valami közel, át kellett rohannom a Central Parkon ami nem kis park. Aztán állnom kellett egy piros lámpa miatt, mikor átértem az úttesten akkor hallottam meg a torony órát, ahogy 8 órát üt. Remek, most már 100% hogy elkéstem – mondtam magamban és egy sóhaj kíséretében tovább szaladtam. Be is értem az iskolába 08:10-re. Halkan kinyitottam a terem ajtaját és próbáltam halkan lábujjhegyen eljutni a padig, de sajnos Mr. Jean észre vett..
- Miss Hampson, maga megint késett – fordult felém szigorúan – a héten harmadszor.
- Nagyon sajnálom Mr. Jean – mondtam lehajtott fejjel
- Máskor elő ne forduljon mert be hívatom az édesanyát. Elég gond van a neveletlen testvérével, ne kelljen magában is csalódnom
- Nem fog Mr. Jean.
- Ülj a helyedre – utasított és vissza fordult a táblához
Leültem a helyemre és másoltam azt amiről eddig lemaradtam, majd figyeltem a tanár minden egyes szavára. Az osztályban én voltam a 2. legjobb tanuló, nem szabad rontanom. A Bátyám, Steven, ő sem nevezhető rossz tanulónak, de a rossz magatartása miatt elég sokszor kellett már anyának bejönnie az Igazgatóhoz. Taylor mivel még csak 10 éves és Általános Iskolába jár, vele nincsen gond...még.
Ahogy kicsöngettek mentem a szekrényemhez berakni a táskám, épp a Matematika felszerelésem vettem elő az órára, mikor megjelent mellettem Roxann.
- Már megint késtél – mondta huncut vigyorral az arcán
- Igen, tudom Roxann...de megint sokáig fent voltam és tanultam azt a nyavalyás történelmet
- Ó te jó ég jó, hogy mondod, én még semmit nem tanultam rá. - esett kétségbe
- Még van rá 2 heted Roxann, ne ess pánikba – nyugtattam meg miközben elindultunk a Matematika teremig
- És te már most tanulsz rá? - kérdezte nagy szemekkel – tényleg stréber vagy...
- Anya boldog ha jó jegyeket viszek haza, és én is ha őt annak látom. Alig mosolyog mióta apa meghalt... - mondtam majd fájdalmasan felsóhajtottam
- Mióta is? - kérdezte halkan
- Holnap lesz két éve, hogy lezuhant repülő.
- Két éve – ismételte meg maga elé nézve – olyan mintha tegnap történt volna – nézett rám
- Ne is mond, nagyon hiányzik. Szerintem Steven akkor változott meg ennyire, de nem beszéljünk róla, nem szeretném felszakítani a begyógyult sebeket – néztem rá
- Persze, bocsáss meg – karolt belém majd a fejét a vállamra fektette
- Nincs mit
- Meg van már kit hívsz meg a bálra? - nézett rám kislányos mosolyával
- Roxann, 4 hónap van még addig
- Nem baj – legyintett – én tegnap este eldöntöttem, hogy Markot hívom el
- Azt a szőke hajú végzős srácot? - néztem rá meglepődve
- Igen, az iskola leghelyesebb és leghíresebb fiúja. - áradozott
- Szerintem nem is annyira helyes – ültem le a padba
- Dehogynem! Nagyon is az, soha nem láttam nála helyesebb fiút – sóhajtott egyet
- Mindegy – mosolyogtam rá
- Nézd, ott jön Stev – mutatott az ajtóhoz ahol épp drága bátyám lépett be, jól öltözve mint mindig
- Sziasztok lányok – adott puszit mind a kettőnknek
- Szia Stev – Roxann
- Szia – köszöntem neki én is – mi járatban? - kérdeztem a padra könyökölve
- Hallom megint elkéstél – mondta gonosz vigyorral az arcán
- Remek, most az egész végzős osztály rólam beszél? - sóhajtottam fel
- Nem csak bár gyerek. - vonta meg a vállát – de most sietek, még elkell dugnom a krétákat Mrs. Simons elől – mondta vigyorogva
- Nem kéne ilyeneket csinálnod. Apa nem örülne neki – csóváltam a fejem
- Apa meghalt – mondta kemény hangon – és ne szólj bele a dolgaimba, sziasztok – mondta majd kiviharzott a teremből
- Ezt talán nem kellett volna mondanod – mondta Roxann mellőlem megdöbbenve
- Muszáj, hogy észre vegye magát... - néztem rá
- Nem merek oda menni hozzá – lépett közelebb mellém Roxann a szünetben az udvaron miközben Markot figyeltük ahogy a barátaival – köztük a drága Stevvel – beszélget jóízűen.
- Ne légy nyuszi, el akarod hívni vagy sem? - néztem rá
- El, de ott vannak a barátai is...biztos ki nevetne – mondta félve
- Na jó én ezt nem hallgatom tovább – indultam el a baráti kör felé
- Ne, Ella! - szólt utánam de nem érdekelt
- Sziasztok – köszöntem bájosan a fiúknak
- Szia Ella – köszöntek
- Hogy vagy? - kérdezte meg kedvesen Robert – akinek állítólag tetszem -
- Köszönöm, jól – feleltem mosoyogva – Mark, beszélhetnék veled egy kicsit?
- Húha – kacagott fel Stev
- Maradj csöndben – szóltam rá
- Persze – felelte kedvesen Mark majd félre vonultunk – mit szertnél?
- Tudom, hogy 4 hónap van még a bálig, de szeretném megtudni, hogy van-e már párod?
- Nem, nincs. Miért? El akarsz hívni? - kérdezte mosolyogva
- Nem én – ráztam a fejem – Roxann a barátnőm, de nem mer ide jönnie mert Stevék biztos kinevetnék
- Oh, értem. Hát végül is miért ne? - vigyorodott el – szívesen leszek a párja, mond meg neki
- Remek – mondtam mosolyogva – nagyon fog neki örülni, megyek is, Szia – intettem neki majd vissza sétáltam Roxannhoz
- Na? Mit mondott? Elutasította igaz? - kérdezte Roxann
- Pont ellenkezőleg, igent mondott, azt mondta szívesen lesz a párod – mondtam mosolyogva
- Tényleg? Ááá ez remek – ugrott a nyakamba boldogan
- Azért ne folyts meg – mondtam nevetve
- Jaj Ella annyira köszönöm – puszilt meg – megkell hálálnom valamivel
- Ugyan nem kell, barátok vagyunk
- Tudom már! Ma elhívlak fagyizni és én fizetem
- Nem kell Roxann – mondtam
- De, tartozom ennyivel – indultunk el órára – és nem fogadok el „nem”-et
- Jó rendben – sóhajtottam fel mosolyogva – elfogadom a meghívást
- Ez a beszéd – mosolyodott el majd elindultunk vissza órára..
Haza fele már négyen mentünk, Taylor, Steven, Roxann és én. Úton folyamatosan beszélgettünk és nevettünk. Nem értem Stevent, iskolában olyan...bunkó, de az iskolán kívül meg normális, olyan mint amilyen régen volt.
- És mit csináltatok ma az iskolában? - kérdeztem legkisebb testvéremet
- Semmi különöset – vonta meg a vállát – tanultunk, játszottunk, tanultunk
- Miért nem lepődöm meg rajta? - kérdezte Stev nevetve – mivel mi is ezt csináljuk? Csak a játékot kivéve – nézett rám gúnyosan
- Aj ne szólj már bele mindenbe – néztem rá mérgesen
- Ki megyünk ma a parkba labdázni? - kérdezte körbe pillantva mindannyiunkon Taylor
- Én benne vagyunk, úgy is olyan régen voltunk kint – Stev
- Én is – szólalt meg Roxann is
- Jó ötlet – mondtam mosolyogva – de majd csak tanulás után – emeltem fel a mutató ujjam
- Olyan vagy mint anyu – nevetett fel Taylor – ő is mindig ezt mondja
A ház előtt elköszöntünk Roxanntól és megbeszéltük, hogy 6 órára ide jön és együtt megyünk a parkba, mi versenyezve futottunk az ajtó felé, épp nyitottam volna ki az ajtót, hogy nyerjek amikor az magától kinyílt...kis idő múlva pedig észre vettem egy férfit az ajtóban.
- Jó napot Mr. Desingnet – köszöntem illedelmesen a szomszédban lakó férfinak
- Sziasztok gyerekek – köszönt mosolyogva – hogy vagytok? - lépett ki az ajtón
- Köszönjük jól vagyunk – mondta Stev – és ön?
- Én is, bár fárasztó a munka – sóhajtott majd ismét elmosolyodott – de megyek is, sziasztok – intett majd elsétált. Mi pedig bementünk.
- Szia anya – köszöntünk kórusba
- Sziasztok – lépett ki a konyhából majd mind a hármunkat megpuszilt és megölelt – mi volt az iskolában?
- Steven megint rossz volt – felelte Taylor
- Áruló – csapta tarkón Stev
- Áú – kapott a tarkójához és mérgesen nézett bátyára
- Aj Stev...miért nem tudsz megváltozni? - sóhajtott fel anya
- De ez csak vicc, mindenki komolyan veszi – vette le a táskáját - fent leszek, szóljatok ha megyünk – majd el is tűnt az emeleten
- Hova mentek? - kérdezte anya rám nézve
- Csak a parkba, Roxannal, ugye mehetünk?
- Mikor?
- 6 órára jön ide – felelte Taylor
- Akkor igen, de most nyomás tanulni, szólok ha kész az ebéd
- Rendben – mondtunk egyszerre Taylorral majd felmentünk tanulni..
::2.Rész:: New York, Central Park 1985.július 3. 17: 52
Mikor a parkhoz értünk, rögtön beszaladtunk a rétre és elterültünk.
- Olyan szép idő van – mondta Roxann mosolyogva
- Az – mondtam én is
- Gyerünk játszani – pattant fel Stev és elkezdett szaladni a labdával
- Hé – pattant fel Taylor is és utána szaladt
- Ne hagyjatok itt minket – keltünk föl nevetve és mi is utána szaladtunk
- Stev, add ide – kiáltotta oda neki Taylor, Stev így is tess és most már Taylor szaladt előlünk a labdával
- Roxann te baról én jobbról kerítem be – mondtam neki majd nevetve utána szaladtunk és megpróbáltuk bekeríteni, hogy hozzánk kerüljön a labda, de sajnos a terv nem sikerült, mivel Taylor még az előtt, hogy elkaphattuk volna vissza dobta a labdát.
Jól elszórakoztunk vagy 1 órán keresztül, aztán egyszer mégis sikerült elvennünk a labdát. Roxann futott vele
- Roxann! - kiáltottam oda neki, ő rám nézett és mutatta, hogy menjek hátrébb én elkezdtem hátra fele futni közben a felém repülő labdát néztem.
- Ella vigyázz!! - kiáltott fel Steven, én pedig ahogy elkaptam a labdát fordultam meg, de már késő volt, olyan erősen mentem neki valaminek hogy én is egy hatalmasat borultam és az a valami is.
- Uram, uram jól van? - hallottam egy férfi ijedt hangját
- Áú..- nyögtem fel
- Én jól vagyok, John – hallottam meg egy fiatalabb férfi hangját – te jól vagy? - éreztem, hogy valaki a két honom alá nyúl és felsegít, felpillanttottam és egy fekete hajú elég helyes férfit pillantottam meg.
- Azt hiszem igen... - néztem hátra, és megpillanttottam egy nagy darab fekete öltönyös férfit.
- Megsérült uram, a karja – emelte fel a férfi a karom, és tényleg az alkarom teljesen lelett horzsolva
- Ugyan semmiség – mondtam
- Az arcod is megsérült – mondta a fekete hajú
- Ühm – megérintettem az arcom és éreztem, hogy fáj.
- Van egy közepes nagyságú vágás az arcodon
- Nem nagy ügy
- Ella – szaladtak oda a többiek – jól vagy? - jött oda Stev
- Igen – bólintottam
– Dehogy vagy jól, nézz magadra, a karod teljesen le van horzsolva és az arcod.. - mondta Roxann
- John, gondoskodj róla, hogy eljusson a kórházba – nézett a magas emberre a fekete hajú
- Igen is Mr. Jackson – bólintott
- Jaj ugyan nincs szükség rá – ellenkeztem
- Dehogynem, muszáj, hogy lásson egy orvos – mondta
- Igaza van Ella – mondta Roxann – jobb lenne ha látna egy orvos
- Ti menjetek haza nyugodtan majd John haza viszi a barátnőtöket – felelte kedvesen a férfi
- Ki maga, hogy meg mondja mit csináljunk? - kérdezte meg Stev elég ridegen
- Stev – szóltam rá
- Igazad van, sajnálom – felelte
- Uram, mennünk kell – lépett oda egy második személy
- Máris, John akkor kérlek...
- Számíthat rám – mondta ez a John nevű férfi
- Köszönöm, remélem nem esett komolyabb bajod, és máskor kicsit figyelj oda – mondta felém fordulva majd egy mosoly kíséretében beült az autóba és elhajtottak.
- Gyertek – mondta John és oda tessékelt egy másik autóhoz, beültünk és elmentünk a kórházba
- Köszönöm – néztem fel Johnra amint beléptünk a kórházba
- Ne nekem köszönt – nézett le rám mosolyogva – hanem a főnökömnek.
- Még a nevét sem tudom... - néztem magam elé majd leültünk a váróba
- Majd megtudod, sokan ismerik – ült le mellém
- Öm... Stev, menjetek haza nyugodtan – néztem rájuk – mondjátok meg anyának, hogy nincs komoly bajom és majd haza megyek
- Majd én haza viszem – szólalt meg John – ne aggódjatok
- Biztos nem lesz baj? - kérdezte Roxann
- Biztos – bólintottam – menjetek
- Otthon találkozunk – puszilta meg a homlokom Stev
- Igen, sziasztok
- Szia – köszöntek el majd elsétáltak
- Annyira bánt, hogy így fellöktem azt a férfit – sóhajtottam fel
- Ő most jobban aggódik érted mint saját maga miatt.
- Kedves embernek látszik.
- Az is, de ne próbálj kihúzzni belőlem semmit se – vigyorodott el
- Nem is akartam
- Daniella Hampson – szólt ki egy nővér
- Én vagyok – álltam fel
- Jöjjön – nyitotta ki jobban az ajtót
- Itt megvárlak – mondta John
- Rendben – bólintottam majd bementem a nővér után
::New York 19:47::
Még vagy százszor megköszöntem Johnnak, hogy haza hozott, majd miután elhajtott besétáltam a házba.
- Megjöttem! - kiáltottam el magam
- Daniella! - szaladt ki anyám a konyhából majd jó szorosan megölelt
- Anya, anya a karom! - szisszentem fel
- Jaj bocsánat – engedett el – mit mondott az orvos? Hogy hívják azt aki bevitt?
- Azt mondta az orvos, hogy csak horzsolás meg karcolás, nincs agyrázkódásom meg semmi komoly, így bekente fertőtlenítővel a sebeim és bekötötte a kezem.
- Akkor semmi komoly – ismételte meg – hála az égnek – sóhajtott fel megkönnyebbülve – és kinek mentél neki?
- Nem tudom a nevét – mondtam – de annak a férfinak aki bevitt John a neve és nagyon kedves.
- Most menj, pihenj le – tessékelt fel – nem vagy éhes?
- Nem, köszi – mondtam majd felmentem
- Ella! - szaladt ki a szobájából Taylor – hogy vagy?
- Jól, most már nem fáj kezem
- Akkor jó, szeretnéd, hogy olvassak neked elalvás előtt? - mivel ha ő beteg vagy elesett vagy bármi, akkor mindig olvasok neki -
– - Az jó lenne – mondtam mosolyogva – de most megyek és le zuhanyzom, utána jöhetsz, rendben?
- Rendben, addig vacsorázom – sietett le a lépcsőn
- Szia – jelent meg most másik fivérem
- Szia – mosolyogva
- Hallom jobban vagy – mutatott kezemre
- Igen, hála annak a büdös krémnek, már nem fáj a karom
- Ella! Ella! - kiáltott fel öcsém
- Mi az? - mentünk le Stevvel
- Ő az! Anya ő az akinek Ella neki ment – mutatott a tévében éneklő férfira
- Tényleg ő az – mondtam meglepődve
- Ő volt akinek neki mentél? - kérdezte meg anya döbbenten
- Igen
- Hiszen ő Michael Jackson – döbbenten
- Ő? - mutattam a tv-ben furcsa mozdulatokkal táncoló férfire
- Igen
- Hallottam már róla, de nem gondoltam volna, hogy ő az..
- Nem elég, hogy béna vagy. Még egy sztárt is fellöksz – nevetett fel gonoszan drága bátyám.
- Nem direkt volt, te is tudod! - néztem rá szikrázó pillantásokkal
- Ha én mentem volna neki... - kezdett el álmodozni anyám
- Anya... szerintem hozzád kicsit fiatal, nem gondolod? - néztem rá vigyorogva
- Csak 12 évvel kb. – nevetett fel
- Miért hány éves?
- 25 fölött van de biztos nincs 30 éves
- Értem, na jól van. Megyek fürdeni aztán aludni, szia anya – pusziltam meg majd felmentem.
Próbáltam úgy lezuhanyozni, hogy ne legyen vizes a kötés, szenvedtem elég rendesen, majdnem ki is estem a kádból...
Miután végeztem felvettem a pizsamámat és a köntösömet majd ledőltem az ágyamra és olvasni kezdtem. Aztán egyszer csak hatalmas sikítást hallottam, amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a szobámból és észre vettem másik két testvérem értetlen és ijedt arcát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
